Bár arról volt szó, hogy magamról nem fogok írni, de a tegnapi nap kissé megváltoztatta a dolgokat. A tegnapi napon rájöttem, hogy a fiam nélkül egy senki vagyok. Durván hangzik és erős kijelentés is, de amikor az egyik mamája elvitte (egész napra), egyszerűen nem találtam a helyem. Voltak ugyan dolgaim, de azokat leszámítva jöttem rá, hogy hiába van párom, hiába szeretem és kapom ezt tőle vissza is, a gyerekem nélkül nem tudnék létezni. Ebből kifolyólag nem tudom megérteni azokat a szülőket, akik bántják, vagy menekülnek a saját gyereküktől. Természetesen nem fogok senkit sem elítélni. Amiben biztos vagyok, hogy máskor nem fogom elengedni ilyen hosszú időre. Nem láncolom magamhoz, de a tegnapi érzések gondolatától is szarul érzem magam, pedig már a saját szobájában pihen épp. Azonban nem szoktam sokáig rágódni bizonyos dolgokon, így el is felejtem, de jó volt kiírni magamból.
Arra gondoltam, hogy alkotok saját magamnak egy kihívást. Egyelőre nincsenek még konkrét ötleteim, csupán halványan. Nem olyat kell elképzelni, hogy ejtőernyőzök, vagy bármi extrém. Olykor egy kérdés, vagy feladat. Laza és könnyen megoldható dolgok. Egyszerű kérdések, egyszerű gondolatokkal. Igazán jól hangzik, már csak megvalósítani kell, de előtte kitalálni sem ártana. Akárhogy is... hamarosan jelentkezem.